A fenti megállapítás az intellektuális tudáson jóval túlmutat.
Általánosságban elmodható, hogy vannak akik túlagyalnak mindent és folyamatosan a fejükben élnek, tagadásban élnek. Így mentálisan és érzelmileg rugalmatlanná válnak.
Ennek eredményeképpen pedig
Kiégnek, szenvednek, elvesztik a motivációjukat, kikészülnek idegileg nap mint nap, gyakorlatilag a legkisebb dolgokon is. Fáradtak, nincs bennük hála az élet(ük) iránt és evidensnek tekintenek mindent.
Amint ilyen-olyan, kisebb-nagyobb betegséget tapasztalnak magukon, kisebb „balesetek” érik őket azonnal lehetőségük nyílik, hogy MEGÁLLJANAK és kérdéseket tegyenek fel maguknak. De ehelyett elkezdik okolni az ÉLETET, ISTENT, magukat és másokat, így áldozati üzemmódban maradnak.
Szóval, akkor miért nem kezdenek el kérdéseket feltenni maguknak?
Azért, mert nincsen meg ez a TUDÁSUK (aminek semmi köze az intellektuális tudáshoz) és megértésük, hogy ezeken a helyzeteken képesek változtatni.
Nincsenek hozzá eszközeik sem.
Azt tanulták, úgy nőttek föl, hogy azt fogadják el normálisnak, ha úgy mennek a dolgok, mint ahogy azt az elején leírtam.
Ilyen az élet, így kell elfogadni.
Reméljük, hogy majd jobb lesz, jobb idők jönnek, szerencsénk lesz, talán egyszer…
Nem. Az élet nem ez. Az élet nem ilyen.
Ez csupán egy nézőpontja az életnek az egyén szemszögéből. Ezért logikusnak is tűnik számukra. Az életük minden esetben ezt fogja nekik visszaigazolni.
Viszont minden nézőpont megváltoztatható!!! <----- Ha EZT a TUDOD, akkor van ERŐD is!
Ha viszont ezt NEM tudod, akkor nincsen az a mennyiségű intellektuális tudás a világon, ami képes lenne "megmenteni" a napi szintű nyűglődésedtől.
mi van még?
Kezd el felfogni, megemészteni ezeket a koncepciókat, amiket ajánlok figyelmedbe az oldalon. Olvasd el újra és újra, lassan, figyelmesen. Egyik blog-poszt sem 1-2-3 perces írás, mint ahogy azt a program jelzi. Meg kell értened és átérezned, hogy az előnyödre tudd fordítani őket.
Szólj hozzá nyugodtan a komment szekcióban vagy írj privát üzenetet és foglalj időpontot.
#önismeret, #sajátélet, #egyediéletmód, #önismeret, #tükör, #folyamatosönismeret, #könnyedén, #alapok, #felemelő, #változtassmost, #mostvagysoha, #fogyás, #elhizas, #fogyjkonnyen, #belulrolkifele, #ujelet, #kaja, #etel, #étel, #ital, #jutalmazas, #buteteskajaval, #edesbunok, #bunozes, #weightloss, #obesity, #newlife, #food, #drinks, #loseweight, #loseitsimply, #loseiteasy, #rewardingyourself, #punishingyourself, #guilt, #guiltypleasure, #változás, #azegyetlenállandó
#nowmoment, #timeisanilluison, #timeisyourcreation, #everymomentisanewchance, #selempowerment, #helpyourself, #empoweryourself, #empowerothers, #changeistheonlyconstant, #changeisastateofbeing, #thepastdoesntexist, #herenow, #hereandnow, #onlynow, #youliveinthenow, #breakthechain, #breakthecontinuity, #dontanchoryourslef, #stoplivinginthepast, #youcreatethefuture, #yourfutureisinyourhands, #nowornever
Comments