A meglátásom és tapasztalatom szerint az emberi test 100%-ban képes arra, hogy automatikusan beálljon az optimális súlyára (ez a szám sok esetben eltérhet attól, amit az egyén a mérlegen szeretne látni!).
Mindez pedig NEM kíván meg semmilyen erőfeszítést(!), csodapirulát, kiegészítőt, applikációt vagy felszerelést. Az emberi test ezt magától képes megtenni! Viszont ez a test általi optimalizáció csak akkor fog bekövetkezni, ha hagyjuk! Új napi rutinok kialakítására természetesen szükség lesz, melyeket alkalmazni is kell. A gondolkodásmód átalakítása ELENGEDHETETLEN része a folyamatnak!
Ha úgy érzed, hogy bármilyen erőfeszítést (!!) kell tenned azért, hogy „elérd” az optimális súlyod, akkor nagy valószínűséggel önkorlátozó meggyőződéseid és önkorlátozó meghatározásaid vannak.
Első körben ezeken javasolt változtatnod!
Több mint 2 éve nem álltam mérlegre. Nem látom értelmét már a méricskélésnek, azért mert megértettem, hogy semmi nem múlik ezen. Amikor szembesülünk a számokkal a mérlegen, akkor mit kezdünk az információval? Legtöbbször nyugtalanság (stressz) jelentkezik, mert a látott szám túl soknak vagy túl kevésnek tűnik a magunk által elvárthoz (!) képest. Ezt követően pedig jön az önostorozás...
mit csináljak?
A méregetés és a másokkal való összehasonlítgatás helyett a figyelmünket arra is irányíthatjuk, hogy hogy érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig csupán őszintének kell lenni saját magunkkal.
Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy ledobja a felesleges terheit, amelyek nem tartoznak hozzá és csak a vállát nyomják...
mi van még?
Kezd el felfogni, megemészteni ezeket a koncepciókat, amiket ajánlok figyelmedbe az oldalon. Olvasd el újra és újra, lassan, figyelmesen. Egyik blog-poszt sem 1-2-3 perces írás, mint ahogy azt a program jelzi. Meg kell értened és átérezned, hogy az előnyödre tudd fordítani őket.
Szólj hozzá nyugodtan a komment szekcióban vagy írj privát üzenetet és foglalj időpontot.
#önismeret, #sajátélet, #egyediéletmód, #önismeret, #tükör, #folyamatosönismeret, #könnyedén, #alapok, #felemelő, #változtassmost, #mostvagysoha, #fogyás, #elhizas, #fogyjkonnyen, #belulrolkifele, #ujelet, #kaja, #etel, #étel, #ital, #jutalmazas, #buteteskajaval, #edesbunok, #bunozes, #weightloss, #obesity, #newlife, #food, #drinks, #loseweight, #loseitsimply, #loseiteasy, #rewardingyourself, #punishingyourself, #guilt, #guiltypleasure
#nowmoment, #timeisanilluison, #timeisyourcreation, #everymomentisanewchance, #selempowerment, #helpyourself, #empoweryourself, #empowerothers, #changeistheonlyconstant, #changeisastateofbeing, #thepastdoesntexist, #herenow, #hereandnow, #onlynow, #youliveinthenow, #breakthechain, #breakthecontinuity, #dontanchoryourslef, #stoplivinginthepast, #youcreatethefuture, #yourfutureisinyourhands, #nowornever.
Comments