Tapasztalatom szerint, akik félnek (tartanak, elkerülik, ) a szénhidráttól, azok nem értik, hogy mi az a szénhidrát. Ők általában a kalóriáktól félnek és kizárólag a számokra helyezik a hangsúlyt a csomagolás hátulján, mert nem értik, hogy mi az a kalória ill. fogalmuk sincsen arról, hogy mi az a tápérték.
És nem értik azt sem, hogy amiért félnek, ezért az sokkal inkább hatással lesz rájuk negatívan (pl. jobban és gyorsabban híznak), mint azokra az emberekre, akik nem félnek ugyanezektől az ételektől. Erről a korábbi írásaimban már beszéltem, ha esetleg a kedves olvasó nem értené, hogy miről beszélek.
okosnak lenni
Igen, zseniális, hogy van okostelefon, tele okos appokkal, amik megmondják pl. , hogy mikor kell enned és mit vagy éppen mennyit. Vagy megmondja, hogy milyen és mennyi tápérték, kalória, van az adott ételben stb. Mindez a zsebben vagy a karodon. Ja és így az egyéb okos dolgokkal összeszinkronizálva megmondják, hogy hogy vagy ill. hogy élj... Ez szinte fantasztikus!
DE ugyanakkor szintén nagyszerű és okos dolog lenne, ha megértenénk az élet alap összefüggéseit. Nagyszerű lenne, ha nem ezektől az okos eszközöktől függnénk és saját magunkba fektetnénk időt, energiát, máskülönben nem a mi kezünkben lesz az irányítás...
Bármikor úgy dönthetsz, hogy pontot teszel a saját harcod végére. A „hogyant” pedig már tudod! Csupán újra emlékezned kell rá!
Ráadásul egyszerűbb, mint gondolnád!
mi van még?
Kezd el felfogni, megemészteni ezeket a koncepciókat, amiket ajánlok figyelmedbe az oldalon. Olvasd el újra és újra, lassan, figyelmesen. Egyik blog-poszt sem 1-2-3 perces írás, mint ahogy azt a program jelzi. Meg kell értened és átérezned, hogy az előnyödre tudd fordítani őket.
Szólj hozzá nyugodtan a komment szekcióban vagy írj privát üzenetet és foglalj időpontot.
#önismeret, #sajátélet, #egyediéletmód, #önismeret, #tükör, #folyamatosönismeret, #könnyedén, #alapok, #felemelő, #változtassmost, #mostvagysoha, #fogyás, #elhizas, #fogyjkonnyen, #belulrolkifele, #ujelet, #kaja, #etel, #étel, #ital, #jutalmazas, #buteteskajaval, #edesbunok, #bunozes, #weightloss, #obesity, #newlife, #food, #drinks, #loseweight, #loseitsimply, #loseiteasy, #rewardingyourself, #punishingyourself, #guilt, #guiltypleasure
#nowmoment, #timeisanilluison, #timeisyourcreation, #everymomentisanewchance, #selempowerment, #helpyourself, #empoweryourself, #empowerothers, #changeistheonlyconstant, #changeisastateofbeing, #thepastdoesntexist, #herenow, #hereandnow, #onlynow, #youliveinthenow, #breakthechain, #breakthecontinuity, #dontanchoryourslef, #stoplivinginthepast, #youcreatethefuture, #yourfutureisinyourhands, #nowornever
Commentaires